Mindennapjaim
Sok-sok kihagyott hét után újra jelentkezem. Nyomós oka van, ami miatt sokáig nem írtam és ennek egy kis szösszenetét szeretném megosztani Veletek.
Ugyerbár megkaptam az első taxán-carboplatin kemómat (még a mai napig is csak egyet… mert beteg lettem természetesen) ami hozott várt és váratlan dolgokat is. Fáradtság, szurizás, étvágytalanság… és amin meglepődtem, ennél is rosszul voltam de! csak egy napig 🙂
Mindent összevetve talán ez túlélhetőbb még így az elején, mint a nagytesója, a „piroska”. A 4. nap körül pedig egyik reggel úgy keltem, hogy én ma megváltom a világot… Hihetetlen érzés volt egyik pillanatról a másikra újra „egészségesnek” lenni.
Majd kivetett a tettvágy. Így fel is kerekedtem és csaptam egy barátnős napot. Meglátogattam a legjobb barátnőmet Tintit <3 a szép napsütéses időben, majd elugrottam az én Zétényemhez 🙂 És ez a jókedv kitartott mindaddig, amíg meg nem betegített Matyi…Pedig még külön szobában is aludtunk, mert szerinte akkor bajom nem lehet… 😀 emiatt csúszott egy hetet a kezelésem, de én ezt nagy örömmel vettem.Az volt a szerencsenapom.
Volt már veletek is olyan hogy úgy éreztétek, hogy ez a Ti napotok? Hogy minden úgy alakul, ahogy az ég is akarja? NA, AZ A NAP ilyen volt. Tehát reggel hulla fáradtan és náthásan indultam neki a napnak. Egy picit tartottam is attól, hogy rá fognak majd kezelni erre a náthára, a jó vérképemre hivatkozva. Így félve, de beballagtam a doktor nénihez.
Első észrevétel: milyen csinos vagyok ma <3 Második: mi ez a taknyosság? Így közös megállapodás született. Kapok pár „egészséges” napot még. Ez volt az a pont, amikor igazán éreztem, hogy „ezlesszaz”.
A kórházból kifelé sétálva szembesültünk azzal, hogy rossz számra küldtem a parkolást… így elég drága lesz az a pár óra… De még mindig reménykedtünk a reklamáció lehetőségében. ÉÉÉÉÉS nem volt semmilyen cetli, csomag, semmi pirosodás (utálom a piros színt a kemó óta)… Hihetetlen. A nagy örömködésben az én Párocskám felajánlotta, ha már ilyen nagyon csinos vagyok, menjünk el reggelizzünk, mert most nincs nálunk a kutyagyerek… 😀 Csapjunk egy „görbe reggelt” egy jó kávéval és egy fini benedict tojással. Isteni volt.
A kedvenc kis reggeliző helyemről hazafelé vettük az irányt, mert ez a nap mégse lehet olyan nagyon tökéletes Szofi nélkül. Majd jött az újabb sokk… A nagy jókedvben, megint a parkoláson csúsztam meg. Elfelejtettem elküldeni a parkoló SMS-t… Tudtuk, hogy kétszer nem lehet szerencsénk, itt a belvárosban már nincs kegyelem…
DEEE DEEEE DEEEEEE VAN!!! Sehol semmi 😀 (Megjegyzés, ekkor kellett volna lottót venni) Így elindultunk a kis görcsért, hogy jól kisétáltassuk a virgácsait. Persze, mire hazaértünk várt itthon egy 100as zsepi darabokban a hálószóba padlón de ezt a jó napot ez nem tudta egy picit sem elrontani. Így hármasban robogtunk vissza a városba, a kis kutyus-pajtikhoz, mert nekünk olyanunk is van ám! 🙂 A Szabadság téren a gyerek kiugrálta magát, az anyukája pedig jól elfáradt ebben az izgi és eseménydús napban (persze az eddigi napjaimhoz viszonyítva eseménydús… December óta)
Mennyire furcsa, hogy ilyen kis dolgok hogy megmaradnak bennem amióta beteg vagyok. Tudok értékelni minden együtt töltött pillanatot és értékként visszagondolni minden percére. Ezelőtt lehet, hogy le sem írtam volna, hogy itt vagy ott jártam. De most ez nagy szó, hogy be tudok ülni valahova és éppen nem fáj semmim és „jól vagyok”. Vagy tudok sétálni egy kicsit, hogy a kutyusomat is boldoggá tehessem. A rohanó világban meg sem látjuk, hogy mennyi lehetőségünk van jól érezni magunkat, csak egy kicsit félre kell tenni a telefont, és élvezni a pillanatot. Érdemes kipróbálni, nagyon megéri! 🙂
Én megyek is és kiélvezem még az este hátralevő részét is és nézek a kis családommal az ágyikóból egy jó filmet!
Puszi
Adri