Biztosan érezte már mindenki azt az érzést amikor nagy dolog történik aminek nagyon nagy jelentősége van és egyszerűen remeg a térd, szorul a gyomor, izzad a tenyér… A mai napon 11 órára voltam előjegyezve kontroll ultrahangra. Eddig a napig nem is igazán néztük meg mi zajlik bennem. Mekkora lehet a kis társam odabent… 9-kor már kontroll vérvételen kezdtem, aztán a hatalmas sort látván a regisztrációnál a doktornőhöz leszaladtam idő előtt a mell-ultrahangra.

Nagyon féltem.

Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy mi van ha nem ment össze, mi van ha még nőtt is??? A várakozás megőrjített. Már a fejem is kezdett fájni és arra gondoltam fél 10-kor hogy hol van még a 11 óra. Viszont reggel volt egy jó húzásom: betettem a táskába Tolsztoj Anna Karenináját. Ez mentett meg attól, hogy csontig rágjam a körmöm 😁 Igazából teljesen elvonta a figyelmemet… Már teljesen máshol járt a képzeletem amikor felhangzott egy hangos de magabiztos szólítás… “Szűcs Adriána”

Édes istenem most segíts meg… Erre vártam már hónapok/hetek óta, most itt vagyok. Szólítanak de úgy érzem ólomból vannak a lábaim. Járni alig tudok. Végül a vizsgálóasztalon tálaltam magam – persze a doktornő látta, hogy picit feszült vagyok (itt már nem segített semmi, hogy elvonja a figyelmem) és a számat szabdaltam a fogaimmal (borzasztó szokás).

Először az egészséges jobb cici: itt mint mindig, sehol semmi. Jött-ment az ultrahangos vizsgáló eszköz, és ekkor következett a bal oldal… Végig a doktornő arcát pásztáztam, és hopp egy szemöldök-ráncolás. Egy két atyaúristen elhagyta a gondolataimat. Aztán megfordult a doktornő és ment a korábbi leletekért. Itt talán már fehér is voltam… visszajött és közölte:

“Ez eltűnt.” … “Ha nem tudnám hol kell keresni nem is igazán látnám de ni itt van, fele akkora lett.”

Köszönöm Istenem, hogy széppé tetted a napom. Kívánok minden olvasómnak hasonló csodálatos érzést, mint amit most én ebben a pillanatban érzek. ♡

Puszi, Adriana

Vélemény, hozzászólás?